A beltéri ajtó egy külső szemlélődő nézőpontjából

2017.12.17.

A beltéri ajtó egy külső szemlélődő nézőpontjából

Amikor végre befejeződött az építkezés vagy a felújítás, a tulajdonosok számára elérkezik a használatbavétel, be- vagy visszarendezkednek, és elkezdik élni mindennapi életüket. Nagy valószínűséggel felhőtlen a boldogságuk, hiszen azokat a bútorokat, nyílászárókat és falszíneket használták fel, amit közösen megbeszéltek. Kompromisszumra jutottak, úgy érezték, minden harmonikusan és gördülékenyen halad a maga útján.

S amikor egyikük lemondott valamilyen extráról a másik javára, akkor is úgy érezték, hogy nem baj, így is jó, mind a kettőnknek tetszik. Sőt, még kevesebb pénzbe is kerül. Fontos ez a kompromisszum, mert ha az egyik fél túlságosan is dominál a döntéshozásban, a beltéri ajtó kiválasztásában, esetleg később, akár több év múlva is megkaphatja, hogy: Te választottad, én mondtam, hogy másik legyen!

A kölcsönös engedékenység esetén is előfordulhat azonban, hogy egy külső szemlélődő, például a család egyik tagja, vagy egy barát, esetleg egy ritkábban látott ismerős fejezi ki véleményét az új belsővel kapcsolatban. Az emberek nagy többségéről elmondható, hogy még a mai világban is udvariasak, tehát, ha nem teljesen nyerte el tetszésüket a házigazdák által választott berendezési tárgy, vagy éppen az ajtó színe vagy dizájnja, akkor is azt fogja mondani, hogy véleménye szerint megfelelő volt a választás.

Ez az idilli állapot addig tart, míg egyszer csak be nem toppan az a barát, rokon vagy ismerős, aki szerint az egész világ rosszul működik, akinek mindenről megvan a véleménye, amit nemhogy nem rejt véka alá, hanem a lehető leghangosabban közli a lehető legtöbb emberrel. Ő lesz az az ember, aki szerint az új beltéri ajtó nem illik ehhez az új színhez, miért nem kérdezték meg őt, sokkal jobbat tudott volna fele ennyi pénzért.

S mit tehetnek a vendéglátók? Valójában nem sok mindent. Illedelmesen meghallgatják, majd megbeszélik, hogy örülnek, hogy végre megint normálisan élnek, és a beltéri ajtó is jól működik, nyilván nem fogják ilyen rövid időn belül még egyszer kicserélni.

vissza